Logo
Nyomtatás

Napkelet vetélkedő

Napkelet vetélkedő

Nemes vetélkedő: 90 éves a Napkelet

Tormay Cécile és lapja csaknem 70 éve, szovjet parancsra, indexre és zúzdába került, s ezzel nemzetközileg elismert művészeink és tudósaink váltak száműzöttekké.

A néhány megmentett folyóirat-példányban páratlan értékeink porosodtak az elmúlt évig.

Holott a Napkelet a Nyugat méltó társa. A Napkelet és főszerkesztője 2012-ben megkapta a Magyar Örökség-díjat, a folyóirat rehabilitálása alapvetően hozzájárul a csonka magyar irodalmi kánon kiegészítéséhez, sőt a teljes magyar kulturális hagyaték jelentős gazdagodásához, és számos szenzációt ígér, tartja Jobbágy Éva, a Tormay Cécile Kör alapító vezetője, aki harmadszor írt ki és rendezett vetélkedőt. Kiemelte, hogy a határokon átívelő pályázatra a lehetőséget a gyöngyösi Szőke György és Balázs Ibolya áldozatos munkája teremtette meg, miután a lapot megmentették az enyészettől. A digitalizált periodika ugyanis már a világ minden pontján olvasható, s így születhettek olyan szívmelengető sikerek, hogy Kárpátaljától Erdélyig több kitűnő pályázó akadt.

 November 17-én középiskolások vetélkedtek „90 éves Napkelet” címmel Dobos Menyhért, a Duna Televízió vezérigazgatójának fővédnökségével, a Rákóczi Szövetség, a Klebelsberg Kultúrkúria és a Nemzeti Értékvédő Egyesület támogatásával, a Tormay Cécile Kör irányításával. A tanárok és diákjaik alkotta csapatok bámulatos tájékozottságot mutattak a létérdekünket jelentő konzervativizmusról, a magyar irodalmi értékőrzésről. A versenyzők vers és novella, és határon túli irodalom témakörökben kutattak és készültek föl. Választható volt a magyar közízlés témaköre is, amely ma legalább annyira aktuális és kritikus, mint 90 éve. Érdekes volt, hogy a szép, de nehéz keresztény/keresztyén szellemiségű irodalomból a zuglói kertészeti szakközépiskola fiúcsapata(!) vizsgázott kitűnőre, Majzik Éva vezetésével. Hasonló lelkesedést és bátorságot eddig nemigen ismertünk a nem humán képesítést adó szakiskoláktól.

 Az első a dunaújvárosi Róth Éva és csapata, a Széchenyi István Gimnázium, második Palágyi Márta csapata, a Fővárosi Kossuth Lajos Gimnázium, harmadik Sinkóné Tóth Zsuzsanna csapata, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma képviseletében. A marosvásárhelyi Dézsi Eleonóra és csapata a Művészeti Szaklíceumból Különdíjat kapott. A jövőben érdemes lenne a hasonló versenyeket a képernyőn is látni. A Napkelet közléseinek feltárása a nemzetépítés szempontjából elengedhetetlen, hiszen tanúja annak az elhivatottságnak, a keresztyén erkölcs és a hazafiság talaján álló kitartásnak, amellyel a nagyhatalmak által cinikusan pusztulásra ítélt csonka országnak sikerült felemelkedni, épp a megvalósított kultúrfölény által.

VM KASZK - Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskolája és Kollégiuma © | Minden jog fenntartva.